Thumbnail picture

Kis vágás, nagy kockázat – Sebekkel a vízben

A nyári forróságban mindnyájan a víz mellé vágyunk, ám létezik egy-két körülmény, amely nehezítheti a strandolást. Nyílt sebbel, horzsolásokkal vagy csípésekkel el kell kerülnünk a vizet, vagy mégis van köztes megoldás?  Számos apró- és nagyobb veszély leselkedik ránk a parton, de kis odafigyeléssel kiküszöbölhetők a nagyobb balesetek.

Nem elég egy ragtapasz?

A fürdőkben és strandokon még „egészségesen” is figyelnünk kell magunkra. Számos gombás fertőzés és kórokozó otthona az uszoda világa és nem a medence vizével van a legnagyobb baj. A legtöbb probléma forrása a tusoló, a medence partja és az öltöző. A hideg vizes medencék esetében folyamatosan klórozzák a vizet, így az kisebb veszélyeket rejt magában. De így is rossz hír azoknak, akik azt gondolták, hogy így szabad a csobbanás egy elvágott ujjal: a strandot ugyanis a legkisebb sebbel vagy horzsolással is el kell kerülni! A seb mérete teljesen független a fertőzés veszélyétől. Így, akinek akármilyen sérülése van, az csak a partról tudja élvezni a strandolást.

Amellett, hogy a víz sebbe kerülését el kell kerülnünk, arra is ügyelnünk kell, hogy a szánkba ne kerüljön a medence vize és ne nyeljük le azt. Ez fokozottan igaz a termálfürdők vizére. Míg a hideg vizes medencéket klórral fertőtlenítik, addig ez a termálvizeknél nem lehetséges, így a fertőzésveszély is sokkal nagyobb. Miután ezek a vizek 30-35 fokosak, tökéletes környezetet jelentek a kórokozók számára. Ha olyan ember megy a vízbe, akinek valamilyen nemi fertőzése van, az megfertőzhet másokat is, hiszen ezek a baktériumok életben maradnak a meleg vízben.

flip flop

Néhány egyszerű szabály betartásával csökkenthetjük a fertőzés kockázatát. A fürdőzés előtti zuhanyzás nemcsak egy opcionális döntés: ha leöblítve megyünk bele a vízbe, máris kevesebb a lehetőség a fertőzésre. Ugyanez a helyzet a lábmosó használatával, amely megint csak a fertőtlenítést szolgálja. Ha pedig a fürdőzés után tusolásra kerül a sor, azt is csakis papucsban tegyük! A láb- és körömgomba előszeretettel telepszik meg a tusolókban!

Az alap higiénés szabályokat betartva nagyban csökkenthetjük a fertőzések kockázatát. Ha tehát akármilyen seb vagy horzsolás van a testünkön, ne menjünk vízbe! De sebek nélkül is ügyeljünk a papucs használatára és az alapos zuhanyzásra fürdőzés után!

Ha minden óvintézkedés ellenére, mégis tartósan gyulladt, elfertőződött sebe van, keressen fel egy traumatológust!