Thumbnail picture

Porckorong műtét az ágyéki szakaszon

Az ideg- és ortopéd sebészek régóta foglalkoznak a porckorong sérvesedésének műtéti ellátásával.

porckorongsérv azt jelenti, hogy a porckorong több rétegű rostos fala átszakad és a rugalmasa, lágyabb belső tartalma a keletkezett hasadékon át kibújik, kifakad. Amennyiben a kiszakadt, kitüremkedő rész nyomja a porckorong mellett húzódó ideggyököt, úgy (vagy nyaki, háti gerincszakaszon akár a gerincvelőt) panaszt, tünetet okoz, melynek köszönhetően műtéti ellátására lehet szükség. A műtét során a kitüremkedett, kiszakadt darab kerül eltávolításra.

Ahogy a műtéti technikák, eszközök fejlődnek, úgy egyre inkább arra törekszenek a sebészek, hogy minél kisebb szöveti károsítással járó módszerrel javítsanak a beteg állapotán. Így a porckorongsérv sebészi ellátásában is teret nyert a minimál invazív sebészet.

A klasszikus műtéti eljárás és a minimál invazív technika közötti különbségek a porckorong műtéteknél

Az ágyéki porckorong sérveket korábban a gerinc tövisnyúlványai mentén ejtett akár 10-15 cm-es metszésből operálták, úgynevezett nyílt módszerrel, mellyel a sebészek kényelmesen elérhetővé és láthatóvá tették a beavatkozáshoz a gerincet. A sérvesedés leggyakrabban a gerinccsatornában jelentkezik. Ilyen esetben a klasszikus módszer során hátsó feltárásból, az izompólya átvágásával, az izomnak a gerinc hátsó oldaláról (csigolyaívről és tövisnyúlványról) való leválasztásából, majd a gerinccsatornára kis ablak nyitásával érhető el a porckorong és annak sérve.

Míg régebben szabad szem kontrollja mellett operálták a sérveket (hívhatjuk makroszkópos módszernek is), ma már mikroszkópos vizualizáció az elterjedt a nyílt műtéteknél és a monitoron való kép megjelenítés endoszkópia esetén.

Későbbiekben már jóval kisebb metszést alkalmaztak, kisebb izomleválasztással. Az újabb minifeltárók alkalmazásához elég volt már 3-5 cm-es metszés is. A közérthetőség végett: a feltárók azok az eszközök, melyek a seb oldalait tartják szét, különböző formájú lapokkal (lapocokkal), hogy az operálandó terület elérhető legyen.

Újabb fejlesztés volt, hogy a feltáró nem kis lapokkal tartja szét a szöveteket, hanem egy keskeny csövet, lényegében egy tubust dugnak be a szövetek közé, mely biztosítja a munkacsatornát. Majd egy másik ötlet volt, hogy a tubus mégse egy merev falú cső legyen, hanem álljon lapocokból, melyek hengert formáznak és ugyanakkor a lapocok legyenek egymáshoz képest távolíthatóak és billenthetőek. Így míg a bementi pont a bőrön továbbra is szűk maradt, a mélyben tágabbá vált a munkaterület.

Az endoszkóp szerepe a gerincsebészeti műtéteknél

Az endoszkóp lényege, hogy kis bőrmetszésen át, keskeny csövön keresztül lehet fényforrást, optikát és munkaeszközt bejuttatni a kívánt területre. Korábban például a hasűrben (laparoszkópia), az ízületekben (arthroscopia), a húgyhólyagban (cystoscop), a légjáratokban (endoscop), az agykamrákban (ventriculoscopia), mellűrben (thoracoscop) alkalmazták az endoszkópos technikát, később bevezették a gerincsebészet egyes területeire is.

Az endoszkóp lényege, hogy kis bőrmetszésen át, keskeny csövön keresztül lehet fényforrást, optikát és munkaeszközt bejuttatni a kívánt területre. Korábban például a hasűrben (laparoszkópia), az ízületekben (arthroscopia), a húgyhólyagban (cystoscop), a légjáratokban (endoscop), az agykamrákban (ventriculoscopia), mellűrben (thoracoscop) alkalmazták az endoszkópos technikát, később bevezették a gerincsebészet egyes területeire is.

A gerincsebészetben létezik olyan endoszkóp (endoscop), mely egy cső lényegében és azon keresztül kerül bevezetésre a teljes beavatkozáshoz szükséges összes eszköz (világítás, optikán keresztül a vízualizáció és eszközbevezetéssel a sérveltávolítás), míg van olyan módszer, ahol két kapun keresztül vezetnek be eszközöket.

 

A mini feltárással, valamint endoszkóppal végzett porckorongsérv műtétek előnyei

A klasszikus, nyílt módszerhez képest az alábbi előnyök tapasztalhatók:

  • Kisebb mértékű vérzés
  • Kisebb mértékű fájdalom
  • Rövidebb felépülési idő
  • A fertőzés kockázata jóval kisebb
  • A páciens a műtétet követően hamarabb hazamehet, illetve munkába állhat