Glutén okozta betegségek laborvizsgálata

Glutén okozta betegségek vizsgálata

A csomag a glutén okozta kóros állapotokat, betegségeket vizsgálja. Tartalmazza a cöliákia (lisztérzékenység), a glutén tartalmú gabonafélék (pl. búzaliszt) okozta allergia, valamint a nem allergiás, nem cöliákiás glutén érzékenység vizsgálatait.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

Miket sorolunk a glutén okozta betegségek közé?

A gluténnal összefüggő kóros állapotok mindegyike rendkívül összetett tünet együttes, mely az egész szervezetet érinti. A tünetek bármely életkorban jelentkezhetnek, és igen változatosak lehetnek, egyes betegeknél fel sem tűnnek, másoknál pedig napi problémát okoznak.

Több betegség is úgy él a köztudatban, mint glutén érzékenység, valójában azonban három különálló, de hasonló tünetekkel jelentkező betegségről van szó. Mindhárom esetben más-más tényezők állnak a betegség hátterében, az egyetlen közös bennük, hogy a glutén váltja ki a tüneteket, ezért kapták a glutén-függő betegségek, illetve gluténhez kapcsolt betegségek elnevezést.

A glutén okozta betegségek közé tartozik a cöliákia, a glutén tartalmú gabonafélék (pl. búzaliszt) okozta allergia és a nem cöliákiás glutén érzékenység.

Cöliákia (gluténszenzitív enteropathia, lisztérzékenység)

Mivel a magyar konyha gabona alapú, ezért különösen nehéz lemondanunk gabona készítmények felhasználásáról étkezéseink alkalmával. Fontos azonban odafigyelni szervezetünk jelzéseire, ugyanis a leggyakrabban fogyasztott négy gabonafajta közül a búzában lévő glutén alkoholban oldódó komponense, a gliadin, illetve a rozs, árpa és zab hasonló fehérjéi felelősek egy örökletes, autoimmun betegség kialakulásáért, a cöliákiáért. A cöliákia egy immunbetegség, nem allergiás reakció.

A táplálkozás során bevitt glutént a szervezet ilyen esetben nem tudja feldolgozni, ami emiatt kölcsönhatásba lép a vékonybél nyálkahártyájával és az immunrendszerrel, melyre válaszként a szervezet ellenanyagot termel saját szövetei ellen. A vékonybél nyálkahártyája ellen irányuló immunfolyamat következtében pusztulni kezdenek a bélbolyhok, ezáltal csökken a tápanyagok, a vitaminok és ásványi anyagok felszívódása, és felszívódási zavar, valamint állandó gyulladás alakul ki.

Mivel a cöliákia örökletes, genetikailag meghatározott, ezért bármely életkorban kialakulhat. Jelenlegi ismereteink szerint teljesen nem gyógyítható, azonban a mielőbbi diagnózist követően a megfelelően kiválasztott terápiával tökéletesen kezelhető és kordában tartható.

Jellemző tünete a krónikus hasmenés, a puffadt, vékonyfalu has – úgynevezett „pókhas” –, a nagy tömegű, világos, zsírfényű széklet. A gyomor-bélrendszer tüneteit kísérheti, tejcukor érzékenység (laktóz intolerancia), fogzománc hibák, ismétlődő herpeses bőrelváltozások, állandó fáradtság, fejfájás, kimerültség érzet, étvágytalanság, bőr- és neurológiai tünetek, továbbá endokrin eltérések, vérszegénység, meddőség. A betegség gyakori tünete a vashiányos vérszegénység, ami szájon át adott vas készítménnyel nem javul. A betegség sokszor nem jár a leírt gyomor-bélrendszeri tünetekkel, hanem azok nélkül, különféle panaszokkal jelentkezhet, ezért is javasolt a genetikai vizsgálat elvégzése.

Az egész szervezetet érintő betegségről van szó, nem csak az emésztőrendszert, de közvetve a csontrendszert és a bőrt is károsítja, valamint kísérőbetegsége lehet az I-es típusú cukorbetegség és pajzsmirigy problémák is.

buzaerzekenyseg

Búza (gabona) allergia

A búza allergia a glutén-függő betegségek egyetlen olyan tagja, amely a többitől eltérően allergiás eredetű. Az immunrendszer túlérzékenységgel reagál a búzában található gliadin fehérjére és antitesteket kezd ellenük termelni.

A szervezetben megemelkedik a búzaliszt specifikus immunglobulin-E, azaz IgE szint. A búza allergia lehet étel-, légúti-, kontakt allergia, ezért a tünetek is különbözőek lehetnek, megjelenhet légúti, gyomor-bélrendszeri és bőr tünetekkel is.

Specifikus tünetei nincsenek, a jellemző tünetei hasonlók más ételallergiáéhoz:

  • Emésztőszervi: hasi fájdalom, puffadás, hányás, hasmenés, gyomorégés
  • Légúti: orrviszketés, orrfolyás, orrdugulás, tüsszentés, nehézlégzés, asztma (pék asztma)
  • Bőrelváltozások: csalánkiütés, ekcéma, viszketés
  • Ajak-, nyelv-, torok duzzanata
  • Orális allergia szindróma: ajak-nyelv viszkető érzése
  • Szemtünetek: viszkető, könnyező szemek
  • Anafilaxiás sokk

A betegség a cöliákiától és a gluténérzékenységtől eltérően búzamentes étrenddel kezelhető. Így minden búzaféle, illetve búzaliszt kerülendő (pl. durum, kuszkusz, bulgur stb.) az étkezések során.

Nem cöliákiás glutén érzékenység (NCGS)

Létezik olyan gluténérzékenység, amely különbözik a cöliákiától és a búzaallergiától is, azonban mivel tünetei az előbbiekhez hasonlóak, a diagnosztizálása máig nehézséget okoz. Tulajdonképpen egy újra felfedezett kórkép, amelynek első leírása az 1980-as évekre datálható.

Tünetei az autoimmun cöliákiához hasonlóak, azonban enyhébbek és a glutén tartalmú élelmiszer elfogyasztása után pár órával jelentkeznek. Lényeges különbség, hogy az NCGS esetén nem károsodik a vékonybél, s nincsenek társuló betegségek, nincs genetikai eltérés sem, így a hagyományos cöliákiás vizsgálati módszerekkel nem mutatható ki, azok eredménye negatív lesz. Kiváltó okai egyelőre ismeretlenek.

Ha valakinél rendszeres probléma a hasi fájdalom, hasmenés és puffadás, akkor gondolni kell arra is, hogy panaszai az étkezéssel, a gluténtartalmú ételek fogyasztásával függhetnek össze.

Fontos azonban, hogy gyanú esetén ne kezdjünk gluténmentes diétába, ugyanis a kivizsgálásnál ez fals eredményt adhat. Keressünk fel gasztroenterológiai szakrendelést, ahol a szakorvos alapos kivizsgálás után, egyéb lehetséges betegségek (cöliákia, IBS) kizárása után állítja fel a diagnózist.

Megfelelő étkezéssel, a glutén tartalmú ételek kiiktatásával rendeződhetnek a kellemetlen tünetek.

glutenerzekenyseg
hasnyalmirigy-laborcsomag-lipaz

Hogyan állapíthatók meg a glutén-függő betegségek?

A Medicover legújabb, innovatív laboratóriumi csomagja a glutén-függő betegségekre és az emésztési problémákra kínál speciális, gyors és hatékony vizsgálatot egyszeri vérvétel útján. A csomag tartalmazza a cöliákia/lisztérzékenység, a glutén tartalmú gabonafélék okozta ételallergia és a nem cöliákiás gluténérzékenység vizsgálatait.

Ezeket a laboratóriumi vizsgálatokat a gluténmentes diéta megkezdése előtt kell elvégezni, mivel a diéta nyomán az ellenanyagok eltűnhetnek és a tesztek álnegativitást mutathatnak.

Milyen esetben javasolt ez a laborcsomag?

Minden olyan esetben, amikor a glutén-függő betegségekhez kapcsolódó tüneteket tapasztalunk, fontos az alapos, mielőbbi orvosi kivizsgálás. Az öndiagnózis és a tévesen megválasztott diéta akár súlyos károkat is okozhat szervezetünkben, ezért már enyhébb tünetek esetén is ajánlott a teljes körű laborvizsgálat.

Amennyiben a családban volt már cöliákiás megbetegedés, úgy a genetikai halmozódás miatt a prevenció legyen az elsődleges.

A legfontosabb, hogy mindenképpen végeztessék el a szükséges diagnosztikát, amelyben hiánypótló segítséget nyújt a Medicover legújabb, kifejezetten a glutén-függő betegségek diagnosztizálására összeállított laborvizsgálati csomagja.

Milyen vizsgálatokat foglal magában a csomag?

A laborcsomag célja, hogy mindhárom glutén-függő betegség kimutatható legyen egy vérvétel keretében, a lehető legkevesebb kellemetlenséggel.

A csomag az alábbi laborvizsgálatokat foglalja magában:

Nutritív allergia panel

A 20 leggyakrabban előforduló étel allergént tartalmazza, köztük a búzát. A nutritív allergia panel önálló vizsgálatként is elérhető.

Cöliákia szűrés

A beteg vérszérumában keringő, a betegségre jellemző kóros autoantitesteket mutatja ki. A szöveti transzglutamináz elleni antitestek (a-tTG) kimutatása jelenti a cöliákia gyanú esetén az első vizsgálatot. A teszt kimutatja a cöliakiában előforduó IgA hiány mellett is  a betegséget okozó antitesteket, érzékenysége kezeletlen betegeknél 90-95%. Ha az anti-tTG teszt pozitív, a beteg valószínűleg lisztérzékeny.

Táplálék intolerancia teszt

Ha a szervezet bizonyos ételeket nem képes lebontani, vagy felszívódási zavar lép fel, így „nem oda való” fehérjék kerülnek a keringésbe, ami ellen a szervezet az idegen fehérjére szabott specifikus ellenanyagot (IgG) termel. A vizsgálat során az élelmiszerek ellen termelődött IgG típusú antitestek kerülnek meghatározásra a gabonafélék, a glutén és egyéb táplálékféleségek esetében. Amennyiben a vizsgálatot bizonyos tápanyagokkal szemben pozitív eredményt ad, azaz intoleranciát mutat ki, az adott élelmiszereket étrendünkből elhagyva várhatóan panaszaink is csökkennek. A lelet kvalitatív eredményt tartalmaz, az adott táplálékra pozitív, gyengén pozitív, illetve negatív eredményt mutat.

laborvizsgalat-vervetel-1
vervetel

Hogyan készüljek a vizsgálatra?

A laborvizsgálat nem igényel előkészületeket, a mintavételhez nem szükséges éhgyomor. Fontos azonban, hogy a vizsgálat előtt megszokott étrendjét kövesse, ne folytasson gluténmentes diétát, különben a vizsgálat nem fog valós eredményt adni.

Mikor várható az eredmény?

A vizsgálatot követő 7. munkanapon.

Mennyibe kerül a laborcsomag?

Glutén okozta betegségek laborvizsgálata
Minden Medicover klinikánAKCIÓ 54 000 Ft