Enterographia CT

Enterographia CT vizsgálat

Az enterographia CT vizsgálat alapvetően a vékonybél részletes vizsgálatára szolgál. A vizsgálat segíthet feltárni a vékonybél szűkületének okát, gyulladásos, daganatos folyamatait.

A vizsgálat során látótérbe kerülnek a környező szervek is, de azok elváltozásainak pontos diagnosztizálásához célzott képalkotó vizsgálatok szükségesek.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

A CT készülék a vizsgálni kívánt testrészt pár milliméter nagyságú képszeletekre bontja, majd röntgensugarak kibocsátásával feltérképezi ezeket a szeleteket. Ezek a röntgensugarak áthaladnak a testen és különbözőképpen nyelődnek el az egyes szövetekben, szervekben. A szöveteken áthaladó sugarakat a röntgendetektor felfogja, az így kapott jeleket pedig a számítógép képpé alakítja. A vizsgálat segítségével láthatóvá válnak a daganatos, illetve kóros elváltozások, vérzések, belső sérülések, valamint gyulladások is.

Mivel a CT vizsgálat sugárzással jár, így a vizsgálat előtt minden esetben szükséges szakorvosi konzultáció, ahol a szakorvos a tünetek alapján mérlegeli, hogy indokolt-e a vizsgálat elvégzése. A sugárterhelés miatt CT vizsgálat csak orvosi javaslat alapján végezhető el.

haspuffadás

Milyen típusú betegségek diagnózisát segíti az enterographia CT vizsgálat?

Az enterographia CT vizsgálattal diagnosztizálhatók gyulladások, daganatok. Kezelőorvosa kérheti a vizsgálatot, ha önnél az alábbi betegségek lehetősége áll fenn.

  • bélszűkület
  • gyulladásos folyamatok
  • daganatos megbetegedések

Milyen tünetek esetén érdemes elvégeztetni a vizsgálatot?

Orvosa akkor tarthatja indokoltnak a vizsgálatot, ha önnek lokális fájdalmai vannak, véres a széklete, emésztési problémákat tapasztal.

Hogyan készüljön az enterographia CT vizsgálatra?

A vizsgálat előtt minden esetben konzultálni kell a kezelőorvossal, mivel a sugárterhelés miatt a CT vizsgálat csak orvosi javaslatra végezhető el.

A betegek a vizsgálat előtt egy órával kb 1,5 liter folyadékot kapnak, amibe 2 dl magas ozmolaritású folyadékot teszünk annak érdekében, hogy a vékonybelek folyadékkal, negatív kontrasztanyaggal legyenek kitöltve, mely a vékonybelek pontosabb  megítélését teszik lehetővé. Ennek üteméről munkatársunk tájékoztatja, kérjük, hogy ezt minden esetben pontosan tartsa be! Előfordulhat, hogy az elfogyasztott nagy mennyiségű folyadék később ártalmatlan hasmenést okoz.

Amennyiben önnél kontrasztanyagos vizsgálatot rendel el a szakorvos, akkor vesefunkciós laboreredményekre is szükség van, mely a kreatinint és a karbamid értékeket mutatja. Kontrasztanyagos vizsgálat esetén, a vizsgálatot megelőző 6 órában már nem szabad enni.

Kontrasztanyagos CT vizsgálat előtt a cukorbetegségre szedett metformin hatóanyagú gyógyszerek bevételét a vizsgálat előtt 48 órával fel kell függeszteni és a vizsgálatot követően, 48 óra letelte után lehet megkezdeni.

Somatom X.Cite a Siemens Healthineers CT-készülék

Hogyan zajlik az enterographia CT vizsgálat?

A CT készülék egy nagy, vastag gyűrűhöz hasonlít, melynek aljában egy asztal mozog, amin ön mozdulatlanul fekszik, miközben a CT felvételek készülnek. A vizsgálószerkezet működés közben zúgó hangot ad, amelytől nem kell megijedni. A vizsgálat közben a beteg nem érez fájdalmat.

Mikor nem végezhető el az enterographia CT vizsgálat?

  • Ez a vizsgálat röntgensugarak használatával történik, ezért terhesség alatt nem javasolt, mivel veszélyes lehet a magzatra. Nagyon ritkán, kifejezett orvos szakmai indokkal, bizonyos terhességi hét után, várandós pácienseket is fogadunk CT vizsgálatra.

  • Kontrasztanyagos vizsgálatnál, amennyiben a vesefunkció eGFR értéke 45 ml /perc alatti, akkor a vizsgálatot nem végezzük el.
Somatom X.Cite a Siemens Healthineers CT-készülék

Mire számítson a vizsgálat után?

A lelet önmagában nem diagnózis. A vizsgálat után kérjük minden esetben keressen fel  szakorvost az eredménnyel.

Kontrasztanyagos vizsgálat esetén, néhány esetben felléphet allergiás reakció. Aki allergiás a jódra annál a vizsgálatot nem tudjuk ebben a formában elvégezni.

Ritka esetben előfordulhat túlérzékenység, ami allergiás reakció formájában a kontrasztanyag beadását követően azonnal jelentkezhet.

Mikorra várható az enterographia CT vizsgálat eredménye?

Az elkészült felvételt a radiológus szakorvos véleményezi és az eredmény 3 munkanap múlva elérhetővé válik online rendszerünkben.