Teljeskörű koronavírus (CoViD-19) tesztek

PCR, ellenanyag (szerológiai) és komplex koronavírus (CoViD-19) tesztek

Koronavírus tesztjeink vállalatok, sportegyesületek, hivatalok és önkormányzatok számára is elérhetőek! Ajánlatkéréssel kapcsolatban kérjük az ajanlatkeres@medicover.hu címre írjanak!

1. PCR teszt

A vizsgálat magát a vírust mutatja ki legkorábban a fertőzést követő 1-3 nappal a garat nyálkahártyájából vett mintából a vírus genetikai jellemzőjének vizsgálatával (PCR, azaz polimeráz-láncreakció). A teszt alkalmas a betegség gyanújának megerősítésére, diagnózisának felállítására, a gyógyulás igazolására, valamint kontaktok vizsgálatára.

A vizsgálat hatósági ára 19 500 Ft. Tekintettel arra, hogy ez nem listaár, hanem jogszabály által előírt ár, a szerződésekben szereplő kedvezményeink erre nem vonatkoznak.

Az angol nyelvű PCR lelet kedvezményes ára 2 000 Ft.

A Medicovernél elérhető PCR teszt olyan mikrobiológiai laboratóriumban kerül elvégzésre, mely a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott kritériumoknak megfelel.

A vizsgálat eredménye – a gyakorlati tapasztalatok alapján – a 14:00 óra előtt vett PCR tesztek esetében a mintavételt követő munkanap végéig készül el. 14:00 óra után vett minták esetén pedig a mintavételt követő 2. munkanap végéig küldjük el az eredményt.

Több személynek – családtagoknak, hozzátartozóknak, munkavállalóknak 15 főig – igényelendő PCR teszt esetén a megrendeléshez kérjük töltse ki űrlapunkat ide kattintva.

A hét utolsó munkanapján történő mintavételezés esetén, az eredmény a következő napon áll ügyfeleink rendelkezésére, amennyiben a hétvégi leletkiküldés 10 000 Ft/minta díja kiegyenlítésre kerül.

Tovább a PCR tesztre

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

2. Magas érzékenységű szerológiai teszt

A legmegbízhatóbb ellenanyag teszt, amely nagy pontossággal mutatja meg, hogy valaki fertőzött-e vagy már átesett a fertőzésen és gyógyult, illetve védettsége van. A tesztet laboratóriumi felszereltséget igénylő, magas érzékenységű ELISA vagy immunfluoreszcens (IFA) módszerrel, saját laboratóriumunkban diagnosztizáljuk.

A vizsgálat díja a veszélyhelyzetre tekintettel engedménnyel 19 000 Ft. A vizsgálat eredménye általában 1 munkanapon (legfeljebb 3 munkanap) belül készül el. A leletet e-mail-ben küldjük el. Tovább a szerológai tesztre

3. Koronavírus IgG ellenanyag teszt

A vizsgálattal a koronavírus fertőzés után a kialakult IgG immunválasz mérhető, amellyel megállapítható, hogy valaki átesett-e már a fertőzésen és már gyógyult, illetve védettsége van. Javasolt ismert, lezajlott fertőzés után az immunválasz erősségének megítélésére, illetve legalább 1 hónappal korábbi koronavírus gyanúját keltő betegség igazolására.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

A vizsgálat díja a veszélyhelyzetre tekintettel engedménnyel 13 000 Ft. Az eredmény 1 munkanapon (legfeljebb 3 munkanap) belül készül el. A leletet e-mail-ben küldjük el. Tovább az IgG ellenanyag tesztre

4. Komplex vizsgálati csomag

A csomag tartalmazza a PCR és a magas érzékenységű szerológiai tesztet is. A komplex teszttel nagy pontossággal kimutatható a betegség (már korai szakaszában is), továbbá, hogy valaki átesett-e a fertőzésen és már gyógyult, illetve védettsége van, azaz a vizsgálat a friss, zajló és a már lezajlott betegséget is kimutatja.

A vizsgálat díja a veszélyhelyzetre tekintettel engedménnyel 37 000 Ft. Az eredmény legfeljebb három munkanapon belül készül el.

A koronavírusokról általában

A koronavírusok (Corona Virus, angol rövidítéssel CoV) olyan burokkal rendelkező RNS-vírusok, amelyek embereket, emlősöket és madarakat fertőznek meg. Ezek egy része az emberben légúti, bélrendszeri, máj és idegrendszeri betegségeket okozhatnak. Két koronavírus fajta, a SARS-CoV (azaz súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó korona vírus) és MERS-CoV (közel-keleti súlyos akut légzőszervi betegség) korábban súlyos légzőszervi járványt okozott.

A CoViD-19 járvány

A 2019-ben Kínában kezdődött világjárvány a CoViD-19 (Corona Virus Desease, azaz korona vírus okozta betegség), amelyet a SARS-CoV-2 vírus okoz.

A fertőzés általános tünetei közé tartozik a láz, köhögés, légszomj, de hasmenés, izomfájdalom is megjelenhet. A betegség leggyakrabban enyhe vagy közepesen súlyos formában zajlik, ekkor a klinikai kép az enyhe légúti fertőzéstől a nem súlyos tüdőgyulladásig terjedhet.

A súlyos lefolyású esetekben kritikus állapot alakul ki, légzési elégtelenség, vérmérgezés vagy többszervi elégtelenség jelentkezik, amely akár halált is okozhat.
A betegség lappangási ideje 2-14 nap lehet, átlagosan 5 napig szokott tartani. Ez a hosszú idő nehézséget jelent a laboratóriumi mintavételek időzítésében is.
A vírust biztonsággal csak laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni, melyből többféle is rendelkezésre áll.

Mi a szív MR jelentősége COVID-19 fertőzés esetén?

A vizsgálat segítségével felmérhetők az esetleges szervi károsodások a fertőzést követően

A CoViD-19 kórokozójának kimutatása

A vírus jelenléte többféle módszerrel igazolható: a vírus jelenlétét kimutató PCR és immunológiai teszttel, illetve a vírus fertőzésre adott immunválasz (ellenanyag) szerológiai tesztjével. Az utóbbi vizsgálat gyors teszttel (ujjbegyből), illetve vénás vérvétel során vett szérumból végezhető el.

PCR teszt

A vizsgálat a vírus RNS-ét, azaz magát a vírust mutatja ki legkorábban a fertőzést követő 1-3 nappal a garat nyálkahártyájából vett mintából a vírus genetikai jellemzőjének vizsgálatával (PCR, azaz polimeráz-láncreakció). Ez a pozitivitás mindaddig fennáll, ameddig a betegség tart.

A teszt előnye, hogy a betegség korai fázisában is kimutatható a vírus, de előfordulhat, hogy akkor végzik el (a lappangási idő elején), amikor a vírus még nem mutatható ki a vett mintából, ezért szükséges lehet a teszt megismétlése. A vírus a gyógyulást követően eltűnik a nyálkahártyáról, így korábbi pozitív teszt esetén, 48 óra eltéréssel vett, két negatív eredmény gyógyulást jelent.

A teszt alkalmas a betegség gyanújának megerősítésére, a betegség diagnózisának felállítására és a gyógyulás igazolására, valamint kontaktok vizsgálatára.
Problémát okozhat a nem megfelelő mintavétel, ami két dolgot is jelenthet: maga a mintavétel nem tartalmaz elegendő vírust, vagy a lappangási idő túl korai szakaszában történt.

A vizsgálat hatósági ára 19 500 Ft.

A vizsgálat eredménye, a gyakorlati tapasztalatok alapján, a mintavételt követő munkanapon 17 óra után, de legfeljebb két munkanapon belül érhető el. A hét utolsó munkanapján történő mintavételezés esetén, az eredmény a következő napon áll ügyfeleink rendelkezésére, amennyiben a hétvégi leletkiküldés 10 000 Ft/minta díja kiegyenlítésre kerül. A leletet e-mailben küldjük el.

Kérjük Ügyfeleinket, hogy a mintavételre arcmaszkban és kesztyűben, továbbá 6 órás éhgyomorral érkezzenek és ezen időtartam alatt ne dohányozzanak, ne igyanak, ne mossanak fogat, ne használjanak semmilyen száj fertőtlenítő oldatot vagy szájvizet, illetve ne rágózzanak.

Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy munkatársaink a vizsgálat előtt testhőmérsékletet mérnek és kikérdezik az érdeklődőket, hogy vannak-e koronavírusra jellemző tüneteik (láz, köhögés, légszomj, izomfájdalom vagy más gyanús tünet). Ezen tünetek megléte esetén PCR vizsgálatot nem áll módunkban végezni.

Pozitív eredmény esetén a fertőzöttséget a vonatkozó jogszabályok szerint az illetékes hatóságnak jelentjük. A mintákat laboratóriumunk a teszt elvégzése után megsemmisíti.

Magas érzékenységű szerológiai teszt

Az eljárás a szervezet által a fertőzésre adott immunválaszt (ellenanyag) vizsgálja szérum mintából vagy ujjbegyből vett vérből.

Amikor az ember szervezete bármilyen baktériummal, vírussal, gombával, illetve egyéb kórokozóval találkozik, akkor az immunrendszer feladata, hogy felismerje ezeket a „behatolókat” és ellenük védekezzen. Ez egy bonyolult folyamat, melynek végén kórokozóspecifikus ellenanyagok (Immunoglobulinok, rövidítve Ig) és úgynevezett memória immunsejtek keletkeznek, amelyek hosszútávú védelmet jelentenek az adott kórokozóval szemben. Ez a koronavírus esetén is így van.

Általában a fertőzést követő 4. napon kezd termelődni a koronavírus elleni IgM és IgA ellenanyag, amely a 7-8. napon éri el azt a mennyiséget, hogy a laboratóriumi mérést már lehetővé tegye. Az IgM és IgA ellenanyag a fertőzés után körülbelül 4 hétig mutatható ki. Önmagában az IgM és/vagy IgA ellenagyagot nincs értelme vizsgálni.

A koronavírus elleni IgG, azaz a hosszútávú védettséget jelentő másik ellenanyag a fertőzést követően körülbelül a 10. nap után jelenik meg, amely egyesek szerint azt is jelenti, hogy a betegség már nem fertőz. Az IgG jelenléte a hosszútávú immunitást is mutatja, amely a tudomány mai állása szerint 1-3 év is lehet.

Az egyéni variációk száma nagy, ezért a laboratóriumi leleteket értékelni szükséges. Előfordulhat, hogy egy vizsgálat olyan átmeneti állapotot mutat, amelyből biztonsággal nem mondható meg, hogy a koronavírus okozta fertőzés pontosan melyik stádiumában van. Ilyenkor a teszt ismétlése szükséges 10-14 nap múlva, amely javaslat a leleten feltüntetésre kerül.

A magas érzékenységű szerológiai vizsgálat a legmegbízhatóbb ellenanyag teszt, melyhez vénás vérvétel szükséges. A koronavírus elleni ellenanyagokat laboratóriumi felszereltséget igénylő ELISA vagy immunfluoreszcens (IFA) módszerrel, saját laboratóriumunkban diagnosztizáljuk.

A teszt előnye, hogy nagy pontossággal mutatja meg, hogy valaki fertőzött-e vagy átesett-e a fertőzésen és már gyógyult, illetve védettsége van.

Az ellenanyag szerológiai tesztet az alábbi esetekben ajánljuk:

  • Ajánlott közösségek szűrésére
  •  Alkalmas korona vírussal fertőzöttek kontaktjainak vizsgálatára
  • A korona vírus elleni IgG ellenanyag kimutatásával ellenőrizhető, hogy a fertőzésen átesettek immunválasza megfelelő-e
  • A teszttel megállapítható, hogy bármely felsőlégúti hurutos, lázas állapot után a betegséget koronavírus vagy más kórokozó okozta
  • Tünetmentes egyénekben az ellenanyag vizsgálattal kimutatható, hogy kialakult-e a védettségük, anélkül, hogy betegek lettek volna

A vérvétellel történő koronavírus ellenanyag szerológiai vizsgálat ára a kialakult járványhelyzetre tekintettel és az ügyfeleink érdekében engedménnyel 19.000 Ft.

A vizsgálat díját ügyfeleink a vérvételt megelőzően a helyszínen tudják kifizetni.

A vizsgálat eredménye általában 1 munkanapon (legfeljebb 3 munkanap) belül készül el. A leletet e-mail-ben küldjük el, illetve a Medicover online rendszerében is megtekinthető.

Koronavírus IgG ellenanyag teszt

A vizsgálattal a koronavírus fertőzés után a kialakult IgG immunválaszt mérjük. Ha az ellenanyag mennyisége elegendő, akkor ez védelmet ad a koronavírus – ismételt – fertőzésével szemben.

A vizsgálat alkalmas annak megállapítására, hogy valaki átesett-e már a fertőzésen és már gyógyult, illetve védettsége van.

A teszt elvégzése javasolt ismert, lezajlott fertőzés után az immunválasz erősségének megítélésére, illetve legalább egy hónappal korábbi koronavírus gyanúját keltő betegség igazolására. A leleten ellenanyag koncentrációt adunk meg. Minél nagyobb ez az érték annál nagyobb a kialakult védettség.

A vizsgálat díja a veszélyhelyzetre tekintettel engedménnyel 13 000 Ft.

Az eredmény általában 1 munkanapon (legfeljebb 3 munkanap) belül készül el. A leletet e-mail-ben küldjük el.

A tesztek eredményének értelmezése

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy PCR és ellenanyag tesztek eredménye hogyan értelmezhető.

PCR teszt TERMELT SARS-CoV-2 ELLENANYAGOK
IgM/IgA IgG Vizsgálati eredmény jelentése
pozitív negatív negatív COVID-19 fertőzés, de ellenanyag még nem termelődött (az ablak periódus miatt)
pozitív pozitív negatív COVID-19 fertőzés valószínű,korai stádium
pozitív negatív pozitív COVID-19 fertőzés középső stádiuma, korai IgM ellenanyag átkonvertálodott IgG ellenanyaggá. Lehet visszatérő fertőzés is.
negatív pozitív negatív COVID-19 friss fertőzés álnegatív PCR eredménnyel vagy a fertőzés korai stádiumában már elindult az ellenanyag termelés
negatív negatív pozitív Vírus már nem mutatható ki, fertőzést követő immunválasz kimutatható, ami védettséget is jelent
negatív pozitív pozitív Vírus már nem mutatható ki, IgM/IgA még kimutatható, elindult a védő IgG ellenanyag termelődése. Lehet, hogy a negatív PCR teszt fals.
negatív bizonytalan, gyenge pozitivitás negatív Gyenge IgM válasz a fertőzésre. Az oka lehet immunhiányos állapot vagy más egyéb ok. A vizsgálat megismétlése javasolt két hét múlva.

Időpontfoglalás

Ügyfeleink a +36 1 465 3131-as ügyfélszolgálati számunkon foglalhatnak ellenanyag teszt időpontot.

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy munkatársaink az időpont foglalás előtt kikérdezik az érdeklődőket, hogy vannak-e koronavírusra jellemző tüneteik (láz, köhögés, légszomj, izomfájdalom vagy más gyanús tünet). Ezen tünetek esetén koronavírus ellenanyag laborvizsgálati időpontot nem tudunk biztosítani.