Sérvműtét

Sérvműtét

A hasi sérv (hernia abdominalis) akkor fordul elő, amikor valamilyen hasűri szerv (például a bél egy szakasza) a normális anatómiai helyzetéből valamely veleszületett vagy szerzett gyenge ponton, nyíláson keresztül kitüremkedik a hasüregből.

A hasi sérvek keletkezésének oka a hasűri nyomás és a hasfal bizonyos, sérvképződésre fejlődéstani és anatómiai okokból hajlamosító körülírt gyengesége. A hasfal ilyen pontjain a hasfali izom gyengesége, részleges hiánya, illetve az izombőnyék (az izomszövetet borító kötőszövet) gyengesége észlelhető. A hasűri nyomás a normális életvitel, mozgás, munkavégzés, valamint sportolás közben rendre megemelkedik és kitolja a hasűri szerveket, képleteket a gyenge ponton (kapun) keresztül.

Az említetteken kívül a sérv kialakulásának kockázati tényezői közé tartoznak többek között az alábbiak: dohányzás, krónikus obstruktív tüdőbetegség-tartós köhögés, elhízás, terhesség, peritoneális dialízis, kötőszövet gyengesége és korábbi nyitott hasi műtét. A sérv részben genetikai eredetű, ezért egyes családokban gyakrabban fordul elő.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

A hasi sérv magától nem múlik el, a hasfal, illetve az érintett hasűri szerv működési zavarát eredményezheti és ritkán súlyos, akár közvetlen életveszélyt jelentő szövődmény (sérvkizáródás) kialakulásához is vezethet. Az élet minőség javítása és a súlyosabb szövődmények megelőzése érdekében műtétre lehet szükség.

Melyek a különböző sérvtípusok?

A sérvnek számos típusa létezik.

Lágyéksérv

A lágyéksérv a leggyakoribb típusú sérv felnőtteknél, a lakosság kb. 1-5%-t érinti, a hasfali sérvek kb. 80%-a lágyéksérv. A hernia inguinalis, ismertebb nevén lágyéksérv férfiaknál gyakoribb, de nőknél is előfordulhat. Lágyéksérv esetén a hasi tartalom, leggyakrabban a vékonybél, illetve a nagycseplesz (az emberi hasüregben a belek előtt lévő zsíros lemez) a sérven keresztül kitüremkedik, melynek köszönhetően egy dudor, látható kitüremkedés jön létre a lágyékhajlat mentén.

Sérv típusok

Combsérv

A combsérv (femoralis sérv) viszonylag ritkán előforduló típus, a sérvek mindössze 3%-át teszi ki. A combsérv nőknél jelentősen gyakrabban fordul elő a női medence szélesebb csontozata miatt. A combsérv a felnőtteknél jóval gyakoribb, mint a gyerekeknél.

Gyomortáji sérv

Gyomortáji sérv akkor fordul elő, amikor a hasi izmok és bőnyék gyengesége miatt a hasi szövetek (hashártya előtti zsír) ritkábban hasi szervek (nagycseplesz) türemkednek ki típusosan a középvonalban a hasfalon keresztül. A gyomortáji sérv hasonló a köldöksérvhez, leszámítva, hogy a köldöksérv a köldökben alakul ki, míg a gyomortáji sérv általában a köldök és a mellkas között.

Köldöksérv

A köldöksérv a köldökben (umbilicus) megjelenő sérvet jelenti. A köldök a hasfal eredendően gyengébb területe, amiatt, hogy a köldökzsinór innen indult ki a méhen belüli fejlődésünk időszakában. Oka a hasfal elvékonyodása, illetve a köldök születést követő nem megfelelő elzáródása.

Posztoperatív hegsérv

A páciens kórtörténetében szereplő, korábban történt hasüregi műtétek, illetve sérvműtétek hegében hónapokkal, évekkel később alakul ki hasi sérv, mely létrejöttében a korábbi műtét sebének gyógyulási zavara és a sebvonalban a gyógyulás folyamán képződött heg gyengesége a leggyakoribb oki tényező.

Herevízsérv

A herevízsérv valójában egy olyan urológiai betegség, mely folyadék felszaporodással jár a here körül. Herevízsérv úgy alakul ki, hogy a hereburok által termelt folyadék a here és a hereburok között felgyülemlik, és ezáltal tapintással a here mérete megnő. Oka általában valamilyen hegesedés vagy gyulladás, és gyakori szövődménye a herevisszér műtétnek. A herevízsérv műtét az esetek nagy részében megoldást jelent a problémára.

Milyen tünetei vannak a sérvnek?

A sérv kialakulásakor a sérvkapu tájékán húzó, nyilalló, feszülő, nyomó, illetve égő érzés léphet fel. Ezzel egy időben vagy ezt követően kisebb nagyobb elődomborodás jelenhet meg, melynek nagysága a testhelyzet függvényében változhat, jellemzően fekvő helyzetben eltűnik, álló helyzetben mozgáskor, emeléskor, hasprés alkalmazása során megjelenik, nagyobbodhat. A sérv mérete és a panaszok között nincs összefüggés. A sérv kizáródásakor hirtelen igen erős helyi és hasi fájdalmak, görcsök, bélelzáródás és akut hasi katasztrófa képe alakul ki mely azonnali sebészeti ellátást igényel.

A sérv az esetek többségében a tünetek alapján diagnosztizálható. Előfordul azonban, hogy valamely képalkotó diagnosztikai eljárást (UH, CT) kell végezni a diagnózis megerősítésére, illetve az egyéb lehetséges okok kizárására.

Milyen műtéti eljárásokkal történhet a sérv kezelése?

A sérv egyetlen oki kezelési lehetősége a műtéti megoldás. Ez az esetek túlnyomó többségében definitív módon megoldja a betegséget és így megelőzi a súlyos szövődmények potenciális kialakulását.

A műtét történhet nyitott, vagy laparoszkópos eljárással, ezt minden esetben a műtétet végző szakorvos határozza meg, a sérv típusának, elhelyezkedésének, illetve az esetleges korábbi betegségek, műtétek és a páciens általános állapota és kisérő betegségei ismeretének függvényében. Kórházunkban a nyitott és a laparoszkópos sérvműtétek is a sérvsebészetben közelmúltban lezajlott paradigmaváltásának megfelelően az úgynevezett feszülés mentes (tension free) műtéti technikák alkalmazásával történnek.

Nyitott sérvműtét

A nyitott sérvműtét általános, gerinc közeli vagy helyi érzéstelenítés mellett a hasfalon ejtett metszéssel történik. A műtét során a sebész szakorvos a hasfal megnyitását követően a sérvtömlőt kikészíti, a sérvtartalmat a hasüregbe visszahelyezi és a tömlőt zárja a feles rész kiirtásával. A hasfal rétegeit helyreállítva zárja a sérvkaput. A sérvkapu zárása annak méretétől és elhelyezkedésétől függően történhet csupán saját szövetek felhasználásával vagy macroporosus műanyag háló beültetésével. A hasfali rekonstrukció minden esetben feszülés mentes módon történik meg. A feszülés mentes technika lehetővé teszi a műtét napján történő mobilizálást és a műtétet követő napon történő távozást. A páciens ülő munkát 1-2 hét után, míg a fizikai munkát átlagosan 3-4 hét után végezhet. A teljes felépülés, a háló kötőszövetes beépülése több hónapot vesz igénybe.

Laparoszkópos sérvműtét (TEP, TAPP, IPOM)

A laparoszkópos sérvműtét általános érzéstelenítésben zajlik, ám a hasfal megnyitása helyett három apró bemetszésen keresztül, speciális eszközök segítségével történik a sérv ellátása. A sebész apró nyílásból a hasüregbe (TAPP, IPOM), vagy a hasfal rétegei közé (TEPP) egy kis kamerával felszerelt optkát helyez be, aminek segítségével monitoron figyeli a műtétet. Két másik apró vágáson át speciális sebészi eszközöket juttat be, melyek segítségével visszahelyezi a sérvtartalmat a hasüregen belülre, majd zárja a sérvkapukat megfelelő méretű háló behelyezésével és rögzítésével. A TEPP technika esetén a háló rögzítése nem szükséges, a hálót a hasűri nyomás a helyén tartja. Ezen technikák pozitívumai a kisebb műtét utáni sebfájdalom, kisebb szövődményráta, a kissé rövidebb ideig tartó felépülés és az esztétikai előnyök is.

Transabdominalis praeperitonealis technika (TAPP módszer)

Az eljárás során a sebész a hasfalon át a hasüregbe bevezetett eszközökkel a hashártya megnyitása és a sérvtömlő visszahúzása után a hasfal belső felszínére helyezi és kapcsokkal rögzíti a megfelelően modellált hálót, ami a régióban lévő 3 potenciális sérvkaput lefedi. Ezt követően varratokkal vagy kapcsokkal egyesíti a háló felett a hashártya széleit megakadályozva a háló és a belek közvetlen érintkezését. Ezzel az eljárással egyidejűleg elvégezhető egy tájékozódó körültekintés is a hasüregben, így akár más elváltozásokra is fény derülhet, illetve adott esetben azok el is láthatók egyidejűleg (pl. ellenoldali sérv vagy az esetleges letapadások felszabadítása). A TAPP eljárás kevés kivételtől eltekintve, akár korábbi alhasi műtéteket követően is biztonsággal alkalmazható.

Laparoszkópos sérvműtét

Totális extraperitonealis technika (TEP módszer)

A TEP módszer legnagyobb előnye, hogy az eljárás során a hasüreg nem kerül megnyitásra, a műanyag háló a hasüregen kívül, a hashártya és a hasfal közé kerül behelyezésre úgy, hogy a hasfali izomzat rétegei között preparál a sebész.

Itt a háló fixálása sem szükséges. A szövődmények lehetősége még kevesebb, csökken a diszkomfort érzés a műtétet követő időszakban.

Hasfali (ventralis) sérvek (köldök-, köldök körüli-, gyomortáji-, heg-, portsérvek)

A hasfali sérvek műtéti rekonstrukciója, ha egy bizonyos méretet meghaladnak, a feszülés mentes rekonstrukció szempontját figyelembe véve csak a hiány pótlásával járó műtéttel végezhető el. A hiánypótló anyag az alloplasztikus, szövetbarát macroporosus háló. A hálót több pozícióban is lehet a defektusra helyezni, melyek közül ma már az egyszerűen a hasfali izomzat külső felszínére helyezett háló technikát (onlay) a szakirodalom nem ajánlja. A legelterjedtebb az izomzat alá (sublay) vagy belülről a hashártya felszínére (IPOM) helyezett hálós technika.

IPOM-TAPP-TEP sérv műtétek
Sérv műtéti technikák

Intraperitonealis hálóráfektetés (IPOM, IntraPeritoneális Onlay Mesh)

A hasfali sérveket hagyományosan nyitott technikával kezelték a közelmúltig. Ahogy más szakterületeken is, a minimál invazívitás elterjedésével, egyes sérvtípusok kezelése szintén megoldható endoszkópos technikával, az úgynevezett laparoszkópos IPOM műtétekkel. Ennek lehetőségét az operáló sebész dönti el az első konzultáció alkalmával, a beteggel egyeztetve. Nem minden hasfali sérv alkalmas ilyen jellegű beavatkozásra.

Az endoszkópos IPOM technikával először egy kis bemetszést ejtünk a hasfal oldalán. Ebből a hozzáférésből gázt vezetünk a hasüregbe, hogy teret nyerjünk a műtét végrehajtásához, illetve, hogy a képletek láthatóvá váljanak, a sérvkapu szabaddá váljon. Ezután egy kis kamerával felszerelt műszert helyezünk be egy porton keresztül. Ezen optika segítségével a sebész monitoron követve végzi el a műtétet a két másik apró vágásból behelyezett portokon bevezetett kéziműszerek segítségével. A sebész szükség szerint eltávolítja a letapadásokat, és a sérvkaput majd annak környékét szabaddá teszi. A teljes felszabadítást követően el kell dönteni, hogy lehet-e a speciális műanyag hálót közvetlenül a defektusra helyezni, vagy azt először varrattal kell-e szűkíteni. A hálót ezután behelyezzük a hasüregbe, és a sérvkapu felett kiterítjük. Speciális műszer segítségével belülről biztonságosan rögzítjük. Az endoszkópos IPOM technika csak általános érzéstelenítésben végezhető.

Mik a műtét előnyei és kockázatai?

sebész fő célja a sérv minimális műtéti invazivitással és műtét utáni diszkomforttal történő ellátása, az eredményes kezelés biztosítása. A sérvműtét technikája az elmúlt években sokat fejlődött, aminek egyértelmű bizonyítéka a kifejezetten alacsony kiújulási arány.

Napjainkban a legtöbb sérvműtéten átesett páciens a műtét után néhány héten, bizonyos esetekben akár 1-2 héten belül visszatérhet normális tevékenységeihez.

A sérvműtét komplikációi közé tartozik a három hónapnál tovább tartó fájdalom, a műtéti sebfertőzés, idegi és érrendszeri sérülések, valamint a környező szervek sérülése és a sérv kiújulása. Ilyen esetek azonban a műtétek elenyésző százalékában fordulnak elő.

Orvosi vizsgálat

Alkalmas vagyok a sérvműtétre?

A sérvműtét magánkórházunkban egy konzultációval kezdődik, ahol az orvos megállapítja a sérv súlyosságát és, hogy milyen módszerrel végezhető majd a sérvműtét.

Fontos időben felismerni a sérv korai tüneteit. A kezeletlen sérv nem fog magától elmúlni, továbbá túl nagy nyomást gyakorolhat a környező szövetekre, ami duzzanatot és fájdalmat okozhat a környező területeken. A sérv tartós fennállása esetén a sérvkapu és a sérv növekedésével és a nem időben végzett műtétek kevésbé jó eredményeivel is számolni kell.

Ha a kizáródott sérvben a beszorult bélszakaszon a véráramlás kritikus mértékben lecsökken vagy megszűnik az érintett bélszakasz elhalása jöhet létre. A kizáródott sérv akut hasi katasztrófa képében jelentkezik. Ez közvetlen életveszélyt jelent a páciens számára és azonnali sebészi ellátást igényel.

Hogyan készüljek fel a műtétre?

Fontos, hogy előzetesen tájékoztassa szakorvosát minden egészségügyi tudnivalóról, az alkalmazott tartós gyógyszeres kezelésekről beleértve az esetlegesen szedett nem-szteroid gyulladásgátló szereket (NSAID), az aszpirint is.

A műtét előtt ügyeljen arra, hogy betartsa a sebész által előírt korlátozásokat. A műtét előtti egy hét alatt ne szedjen nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszereket, illetve ne étkezzen a műtét napján.

Amennyiben a beavatkozás kórházi tartózkodást igényel, figyeljen arra, hogy mindent magával hozzon, amire ez idő alatt szüksége lesz.

Mi a teendőm hasi sérvműtét után?

A műtét utáni hazatérést követően tartsa be a sebész útmutatásait arra nézve, hogy mikor térhet vissza a normális napi tevékenységekhez.

A tapasztalt fájdalom és/vagy diszkomfort érzés mértéke függ a sérv helyétől, a műtét típusától, és az Ön egyéni fájdalomtűrő képességétől.

A gyaloglás és a lépcsőzés még néhány napig nehezített lehet.

Mikor kell kontrollra menni a sérvműtét után?

A műtét után 7-10 nappal az összes öltést eltávolítják és ellenőrzik az Ön gyógyulási folyamatát.

Mit foglal magában a sérvműtét ára a Medicover Kórházban?

lágyéksérv műtét ára valamint a köldöksérv műtét ára magában foglalja a műtét költségét, valamint a műtét utáni kórházi tartózkodás és az utólagos kontroll díját.

Az előzetes szakorvosi konzultáció, valamint a műtétet megelőző vizsgálatok díja nem képezi a műtéti díj részét, ezek költségéről érdeklődjön Ügyfélszolgálatunkon.

Kényelmi szolgáltatások

Modern, kellemes hangulatú, légkondicionált egyágyas szobában helyezzük el ügyfeleinket. Minden szobához saját fürdőszoba, hűtőszekrény és televízió tartozik, valamint ingyenes WIFI hozzáférés is elérhető. Ügyfeleinknek egyéni nővér felügyelet is biztosítunk, aki a tartózkodása alatt segíti az Ön folyamatos gyógyulását.

Sérvműtétek ára

Lágyéksérv műtét Liechtenstein
Medicover Kórház és klinika470 000 Ft-tól
Laparoszkópos lágyéksérv műtét 1 oldali (plusz implantátumok árai)
Medicover Kórház és klinika550 000 Ft-tól
Hasfali sérv műtét (plusz a beültetett implantátumok árai)
Medicover Kórház és klinika430 000 Ft-tól
Köldöksérv műtét
Medicover Kórház és klinika410 000 Ft-tól

Medicover Egészségpénztáron keresztül szolgáltatásaink akár 20% adó-, és további 10% egyedi kedvezménnyel vehetők igénybe!
Részletek >>

Sebész szakorvosaink

Dr. Barta Tamás

Dr. Barta Tamás

tovább
Dr. Nagygyörgy Ádám

Dr. Nagygyörgy Ádám

tovább
Dr. Oláh Csaba

Dr. Oláh Csaba

tovább
Dr. Gergely Szabolcs

Dr. Gergely Szabolcs

tovább
Dr. Boros Tímea

Dr. Boros Tímea

tovább