Hasi és kismedencei CT vizsgálat

Hasi és kismedencei CT vizsgálat

A hasi és kismedencei CT-vel minden szerv elváltozása, betegsége vizsgálható a hasüregben és a kismedencében. Mivel a hasi szervek megbetegedései nagyon sokfélék lehetnek, ezért a CT vizsgálat előtt javasolt belgyógyász szakorvossal konzultálni, illetve elvégeztetni egy hasi ultrahang vizsgálatot. Ezek birtokában sokkal eredményesebben lehet az adott területre fókuszálni a CT vizsgálattal, hiszen minél pontosabb az iránydiagnózis, annál pontosabb lesz az ön lelete is. Amennyiben erre nincs mód, és ultrahang felvétel nem áll rendelkezésre, úgy az általános szakmai protokoll szerint történik a vizsgálat.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

A CT készülék a vizsgálni kívánt testrészt pár milliméter nagyságú képszeletekre bontja, majd röntgensugarak kibocsátásával feltérképezi ezeket a szeleteket. Ezek a röntgensugarak áthaladnak a testen és különbözőképpen nyelődnek el az egyes szövetekben, szervekben. A szöveteken áthaladó sugarakat a röntgendetektor felfogja, az így kapott jeleket pedig a számítógép képpé alakítja. A vizsgálat segítségével láthatóvá válnak a daganatos, illetve kóros elváltozások, vérzések, belső sérülések, valamint gyulladások is.

Mivel a CT vizsgálat sugárzással jár, így a vizsgálat előtt minden esetben szükséges szakorvosi konzultáció, ahol a szakorvos a tünetek alapján mérlegeli, hogy indokolt-e a vizsgálat elvégzése. A sugárterhelés miatt CT vizsgálat csak orvosi javaslat alapján végezhető el.

27449807 - vector illustration of diagram of digestive system

Milyen típusú betegségek diagnózisát segíti a hasi és kismedencei CT vizsgálat?

A szakorvos a következő betegségek diagnosztizálásához kérheti a hasi és kismedencei CT vizsgálat elvégzését.

  • A daganatos betegségek nagy része biztonsággal csak CT-vel elemezhető, így a sebészi beavatkozás lehetőségének megítélése is erre a módszerre támaszkodik.
  • áttétek keresése
  • gyulladásos folyamatok feltérképezése
  • vérzések feltérképezése

Milyen tünetek esetén érdemes elvégeztetni a vizsgálatot?

Orvosa akkor tarthatja indokoltnak a vizsgálatot, ha önnél fenn áll a lehetősége daganatos megbetegedésnek, gyulladásnak, vérzésnek, és korábban más eszközzel nem sikerült teljes bizonyossággal kimutatni problémája okát.

Hogyan készüljön a hasi és kismedencei CT vizsgálatra?

A vizsgálat előtt minden esetben konzultálni kell a kezelőorvossal, mivel a sugárterhelés miatt a CT vizsgálat csak orvosi javaslatra végezhető el.

A hasi- és kismedencei vizsgálatok mindig éhgyomorra történnek, ezért a vizsgálatot megelőző 6 órában már nem szabad enni, valamint a vizsgálat előtt kb. 1,5 óra alatt a belek elkülönítésére 1,5-2 liter folyadékot kell elfogyasztani. Ennek üteméről munkatársunk tájékoztatja, kérjük, hogy ezt minden esetben pontosan tartsa be! Előfordulhat, hogy az elfogyasztott nagy mennyiségű folyadék később ártalmatlan hasmenést okoz.

Amennyiben önnél kontrasztanyagos vizsgálatot rendel el a szakorvos, akkor vesefunkciós laboreredményekre is szükség van, mely a kreatinint és a karbamid értékeket mutatja. Kontrasztanyagos vizsgálat esetén, a vizsgálatot megelőző 6 órában már nem szabad enni.

Kontrasztanyagos CT vizsgálat előtt a cukorbetegségre szedett metformin hatóanyagú gyógyszerek bevételét a vizsgálat előtt 48 órával fel kell függeszteni és a vizsgálatot követően, 48 óra letelte után lehet megkezdeni.

Hogyan zajlik a hasi és kismedencei CT vizsgálat?

A CT készülék egy nagy, vastag gyűrűhöz hasonlít, melynek aljában egy asztal mozog, amin ön mozdulatlanul fekszik, miközben a CT felvételek készülnek. A vizsgálószerkezet működés közben zúgó hangot ad, amelytől nem kell megijedni. A vizsgálat közben a beteg nem érez fájdalmat.

A felvétel a rekeszkupola és a gát közötti területen történik. Natív felvétel esetén egy sorozat, kontrasztanyagos vizsgálat esetén két sorozat készül – egy natív és egy kontrasztanyagos.

orvos
Somatom X.Cite a Siemens Healthineers CT-készülék

Mikor nem végezhető el a vizsgálat?

Ez a vizsgálat röntgensugarak használatával történik, ezért terhesség alatt nem javasolt, mivel veszélyes lehet a magzatra. Nagyon ritkán, kifejezett orvos szakmai indokkal, bizonyos terhességi hét után, várandós pácienseket is fogadunk CT vizsgálatra.

Kontrasztanyagos vizsgálatnál, amennyiben a vesefunkció eGFR értéke 45 ml /perc alatti, akkor a vizsgálatot nem végezzük el.

Mire számítson a vizsgálat után?

A lelet önmagában nem diagnózis. A vizsgálat után kérjük minden esetben keressen fel  szakorvost az eredménnyel.

Kontrasztanyagos vizsgálat esetén, néhány esetben felléphet allergiás reakció. Aki allergiás a jódra annál a vizsgálatot nem tudjuk ebben a formában elvégezni.

Mikorra várható eredmény?

Az elkészült felvételt a radiológus szakorvos véleményezi és az eredmény 3 munkanap múlva elérhetővé válik online rendszerünkben.