Traumatológia

Traumatológia

Hogyan zajlik a vizsgálat és a diagnosztizálás?

Az ellátás a traumatológia magánrendelés keretében bejelentkezés után, előre egyeztetett időpontban történik. A legtöbb esetben már aznapra tudunk időpontot biztosítani.

A vizsgálat a kórelőzmény (anamnézis) felvételével kezdődik: a traumatológus szakorvos először a baleset körülményeiről és a panaszokról kérdezi ki a pácienst, majd az esetleges korábbi betegségeket (törés, műtét, rándulás stb.) méri fel. Ezután következik a panaszos testrész vizsgálata. Először megtekinti az érintett területet, majd funkcionális vizsgálatot végez: a kis- és nagy ízületek mozgásterjedelmét és deformitását, tengelyeltérését.

Ezután ellenőrzi a végtagok érző, mozgató funkcióját és keringését. A vizsgálat alapján meghatározza a képalkotó vizsgálatokat, melyre a legtöbb esetben szükség van. Képalkotó diagnosztikai központunk a kórház épületében található, így a vizsgálatokra való várakozási idő minimálisra rövidül, akut esetben a szükséges vizsgálatok akár azonnal is elvégezhetők.

Kérjen időpontot!

Kollégáink minden kérdésre választ adnak!

Válasszon klinikát :

Mit jelent a traumatológia?

A traumatológia szó a görög eredetű trauma szóból ered, ami sebet, sérülést jelent. Nevéből eredően az orvostudomány e szakága a balesetekből vagy erőszakos cselekményekből származó sérülésekre, valamint ezek kezelésére és gyógyítására specializálódott.

A magyar nyelv baleseti sebészetként is használja a szakterület elnevezését.

Mivel foglalkozik a traumatológus?

A traumatológus szakorvos a sérülést követő elváltozások kezelésével, a fájdalom csillapításával és a balesetet megelőző anatómiai állapot helyreállításával foglalkozik. Abban az esetben, ha sérülés olyan mértékű, hogy nem állítható vissza teljes mértékben a korábbi állapot, a sérült testrész vagy szerv funkciójának minél nagyobb arányú helyreállítására törekszik.

A traumás esetek közé azokat a sérüléseket soroljuk, melyek valamilyen külső mechanikai behatás következtében alakulnak ki.

  • Ilyenek a csonttörések,
  • ízületi ficamok,
  • rándulások,
  • lágyrészek zúzódása,
  • izom-, ín- és idegsérülések.

A traumatológus az alsó és felső végtagok, a medence, valamint a gerinc egyes töréseinek ellátására specializálódott, a koponya illetve a gerinc gerincvelőt érintő részein lévő sérülések ellátása azonban már az idegsebészet területéhez tartozik.

Milyen esetekkel keresheti fel a Medicover Kórház magán traumatológiai szakrendelését?

A traumatológus szakorvosaink járóbeteg ellátás keretében, előre egyeztetett időpontban, akár már aznap fogadják a pácienseket. A traumatológia szakrendelésünkön kisebb lágyrész sérülések ellátására, a végtagok kisebb töréseinek, rándulásainak, húzódásainak diagnosztizálására, valamint konzervatív kezelésére van lehetőség.

Akut műtéti beavatkozást, illetve komplex, több szakágat érintő kivizsgálást igénylő, erőszakos cselekményből vagy közlekedési balesetből eredő sérülések ellátására a Medicover Kórházban nincs lehetőség!

Ezen azonnali ellátást igénylő súlyos sérülések, valamint sérülés együttesek ellátása az országosan szervezett ügyeleti rendszer szerint történik a súlyponti intézmények arra szakosodott sürgősségi egységeiben, ahol komplex ellátást biztosítanak a nap minden órájában.

Az alábbi sérülésekkel javasolt a Medicover baleseti sebészet magánrendelését felkeresni:

Kisebb, nem artériás vérzéssel járó és érzéskiesést nem okozó alsó végtag sérülések:

  • térd, boka, lábszár, comb zúzódása

Általános sérülés, ami tipikusan ütődéses sérülések következtében alakul ki. A sérülés hatására a kötőszövetbe szivárgó vértől az ütődés helyén, a bőr felszínén sötét, kékes-lilás foltok jelennek meg, ami a gyógyulás folyamán fokozatosan zöldes, majd sárgás árnyalatúvá válik. A zúzódás helye általában fájdalmas, nyomásra érzékeny.

  • sportolás közben kialakult ízületi ficam

Az az állapot, mely annak hatására áll elő, ha túlzott erőbehatás következtében az ízületi fej (csontvég) teljesen elhagyja az ízületi árkot, és ebben a rendellenes helyzetében tartósan rögzül. A ficam eredményeként az ízületi szalagok mindig megsérülnek. Intenzív fájdalommal, véraláfutásokkal (lila foltok), duzzanattal jár az ízület látható rendellenes helyzete mellett.

  • szerencsétlen lépés következtében kialakult rándulás

A két csontvég kimozdul a helyéről, az ízületi tok és szalag megnyúlik, nagyobb erőbehatás következtében el is szakadhatnak, azonban az erőbehatás végén az ízületi felszínek a ficammal ellentétben a helyükön maradnak.  A rándulást többségében erős fájdalom, duzzanat, vérömleny kíséri.

  • rossz mozdulat következtében szerzett izomhúzódás

Leggyakrabban a lábszár-, a comb-, izmaiban következik be, olyan érzés, mintha jeges fuvallat suhanna át az izmon, amely hirtelen megkeményedik, a sérült terület nyomásra éles fájdalommal reagál.

  • zárt csonttörés

A csontot ért hirtelen, rövid ideig tartó erőbehatás következménye. Erős fájdalommal, duzzanattal jár, mozgáskorlátozottság, alakváltozás, működési kiesés mellett.

  • részleges izomszakadás

Rendszerint jelentős terhelés mellett egy rossz mozdulat váltja ki, ami miatt az izomrost folytonossága megszakad. Éles, hirtelen jelentkező fájdalom jellemzi, amihez néha társulhat bevérzés, duzzanat is.

kézsérülés

Nem artériás vérzéssel járó, érzéskiesést nem okozó felső végtag sérülések:

  • felszíni sérülések, horzsolt bőrsebek

A bőr felső rétegei sérülnek ilyenkor, azonban fontos, hogy kezeljük és ezáltal óvjuk az elfertőződéstől.

  • idegen test okozta sérülések

Szálka, szilánk által okozott sérülések, amiket mielőbb el kell távolítani a bőr alól a gyógyulás és a fertőződés elkerülése érdekében.

  • harapott sebek

Állatok által okozott sérülések, melyeket a fertőzésveszély miatt mielőbb el kell látni.

  • csukló, kézhát (kézfej), ujjak zúzódása

Ütődés következtében kialakult, fájdalommal, duzzanattal, véraláfutással járó sérülések.

  • sportolás során kialakult ízületi ficam

A végtagot mozgató ízületek (váll, könyök, csukló, ujjpercek) kóros elmozdulásával és rögzülésével kialakult sérülések.

  • zárt csonttörés a karon, csuklón, kézháton

A végtagot ért ütés következtében alakul ki, ahol a csont nem szakítja át a bőrfelszínt. Erős fájdalommal és duzzanattal jár, a kéz érzékeny volt amiatt a csont gyógyulásához minden esetben szakszerű rögzítésre van szükség.

  • háztartási baleset következtében szerzett kisebb vágás, kis felületű égési sérülés

Elsőfokú, bőrpírral járó, valamint másodfokú, kis felületű, hólyagokkal járó sérülések ellátását tudjuk biztosítani a szakrendelés keretében. Mély, szövetkárosodással járó, harmadfokú égési sérülések ellátására a területileg illetékes súlyponti intézmények sürgősségi osztályán van lehetőség.

Gyermek traumatológiai ellátást a fent felsorolt sérülések, illetve játszótéri baleset alkalmával szerzett kisebb sérülések esetén tudunk biztosítani:

  • zúzódások

Az ütődés (esés) következtében az érintett területen kialakult véraláfutásos, sötét foltok.

  • bőrfelszínen keletkezett horzsolás
  • zöldgally csonttörés

Ilyenkor teljes törés nem alakul ki, csak a csont egyik oldalán, másik oldala pedig csak meghajlik, az egészet a rugalmas csonthártya tartja össze. Gyermekkorban fordul csak elő. Tünetei megegyeznek a zárt csonttörésével.

  • csontrepedés

Akkor következik be, amikor az izom fáradt és már nem képes megfelelően válaszolni az utasításra. Az izom ezért továbbítja a csontnak ezt a sokkot, melynek következtében azon repedés keletkezik. A legfőbb tünete a mozgáskor fellépő fájdalom.

  • duzzadt, fájdalmas végtag.

Traumatológiai magánrendelés budapesti klinikáinkon is elérhető.

gyermek_traumatologia
traumatologia_szakrendeles_03

A korszerű digitális röntgen, MR és CT gépeinkkel végzett vizsgálat után részletes képet kapnak orvosaink a sérülésről, mely segítségével pontos diagnózis állítható fel, mely alapján határoz a kezelés menetéről.

Milyen kezelési módok érhetők el?

A szakorvos a felállított diagnózis alapján dönthet sebellátásról, törések, húzódások konzervatív kezeléséről (pl. brace vagy gipsz rögzítés).

Amennyiben olyan műtéti beavatkozás szükséges, ami nem igényel sürgősségi ellátást (Pl: térd meniscus sérülés, keresztszalag sérülés, váll rotator köpeny sérülés) azt kórházunkban is el tudjuk végezni fekvőbeteg ellátás keretében, ahol az ízületi sérüléseket a legmodernebb artroszkópos eljárásokkal gyógyítjuk.  Ebben az esetben az esetmenedzsereink irányításával az összes további kivizsgálást, műtétet és posztoperatív kezelést megszervezzük.

Előfordulhat, hogy akut műtéti beavatkozásra vagy kórházi megfigyelésre lesz szükség, ezért ilyenkor a primer ellátás után sürgősségi egységekbe irányítjuk a nálunk jelentkezett sérülteket.

A posztoperatív kezelésben ajánlott fizioterápia  (elektroterápia, galvánáramos kezelés, iontoforézis, TENS, diadinamikus kezelés, középfrekvencia/interferencia, szelektív ingeráram, ultrahang), gyógytorna, illetve gyógymasszázs elérhető Medicover Klinikák járóbeteg rendelésein is.