Proktológia

Mit jelent a proktológia?

A proktológia szóról legtöbbünknek egy rendkívül kellemetlen vizsgálat jut eszébe. Kevesebben tudják azonban, pontosan mit is jelent ez a szó. A proktológia a görög eredetű proktos szóból származik, jelentése végbél, végbélnyílás. A “lógia” végződés pedig a szintén görög, logos szóból ered, melynek jelentése tudomány. Így tehát a név elárulja, hogy a proktológia a végbél és annak betegségeire specializálódott tudományág.

Egy proktológia szakrendelés az általános sebészet alterülete, mely a végbél tanulmányozására szakosodott.

Töltse ki űrlapunkat és kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot!

A vastagbél felépítése
A vastagbél felépítése

Hogyan épül fel a vastagbél utolsó szakasza, a végbél?

A vastagbél a hasüregben, a vékonybelet keretszerűen határolva helyezkedik el. Több szakaszra bontható: bemeneti része a vakbél, ezt követi a felszálló ág, majd a haránt vastagbél, a leszálló ág és a szigmabél.

A vastagbél utolsó szakaszán található a végbél, mely a kismedencében helyezkedik el. Két görbülete közül a nagyobb a keresztcsont homorulatába fekszik bele, a rövidebb, ellentétes görbületű pedig a gáton halad át, összenőtt annak izmaival.

A végbél gáton található kimenetei nyílása a végbélnyílás. Két záróizom működteti, a belső, nem akaratlagos, valamint a külső akaratlagos záróizom. Ezek biztosítják az akaratlagos széklettartást, valamint a székletürítést.

A proktológus szakorvos az ezen szakaszon kialakuló elváltozások és betegségek specialistája.

Jelentkezzen be a +36 1 465 3131 telefonszámon

Milyen betegségekkel foglalkozik a proktológia?

Aranyér

Az aranyér olyan értágulat, mely a végbélnyílást körülvevő bőr alatt, vagy a végbél belső falán található. A belső aranyér többnyire fájdalommentes, a székletürítésnél tapasztalható vérzés azonban meglétére utalhat. A külső aranyér leggyakoribb tünete a székelés közben érzett fájdalom, viszketés, esetenként vérzés. Az aranyeret okozhatja székelés közbeni erőlködés, helytelen táplálkozás (nem elegendő folyadékbevitel, túlzott alkoholfogyasztás, csípős, fűszeres ételek fogyasztása), elhízás, kötőszöveti gyengeségek, illetve a terhesség során bekövetkező hormonális változások. Az aranyér műtét kórházunkban az ellátó artériák aláöltése és lekötése után a tág aranyeres párnák eltávolításával történik.

Végbélrepedés (fissura)

A végbélrepedés a végbél nyálkahártya berepedése, mely súlyosabb esetben nyálkahártya fekéllyé alakulhat. Legjellemzőbb tünete a fájdalom, mely egyes esetekben enyhe, csípő vagy égő jellegű, máskor viszont nagyon intenzíven maró, görcsös is lehet. További tünetként vérzés is jelentkezhet. Kialakulhat végbél gyulladás, felfázás, hasmenés, székrekedés, vagy szülési trauma következményeként. Korai stádiumban a berepedés gyógyszeres (kúpos) kezeléssel nyomtalanul elmúlhat. Amennyiben indokolt, kórházunkban az elváltozást a bőrfüggelékkel együtt kimetsszük, szükség esetén a nyálkahártyát felszívódó öltésekkel rekonstruáljuk.

Proktológia szakrendelés - Végbél betegségek
Végbél betegségek

Végbélsipoly (fistula)

A sipoly természetes testüregek, vagy üreges szervek kóros összeköttetése, illetve ezek rendellenes kivezetése a test felszínére. A végbélsipoly lehet valamilyen korábbi gyulladás vagy tályog következménye, de eredhet idegentest okozta perforációból, vagy Crohn betegségből.

Leggyakrabban előforduló tünetei között szerepelnek az átmeneti, feszítő fájdalmak, valamint az időnként (kisebb-nagyobb megszakításokkal) jelentkező gennyes, véres váladékozás. Amennyiben tályoggá alakul, a végbélzáróizom működését igencsak károsíthatja.

A be nem olvadt tályog párakötéssel, ülőfürdővel, ritkán visszahúzódásra késztethető. Gennyes folyamat kialakulásakor széles műtéti feltárást végzünk. A műtéti érzéstelenítésről részletes felvilágosítást az altatóorvos ad. A sebet nyitva kezeljük, a feltárást követően rendszeres kötéscseréket végzünk.

A gyulladás fokának megfelelően antibiotikum védelmet biztosítunk. A tályogfeltárás időtartama fél órán belüli. A tartósan fennálló végbélsipolyok kezelésének egyedüli módja a járat feltárása, falának kimetszése, és a seb nyitott kezelése.

Végbélpolip

A végbélpolip olyan kinövés, amely a vastagbél utolsó szakaszát képező végbélben jön létre. A népesség több mint egyharmadát érinti. Előfordulása 50 éves kor felett gyakoribb. Egyaránt lehet jó, vagy rosszindulatú elváltozás. Többféle méretű és alakú végbélpolip létezik. Míg a kisméretű végbélpolipok többnyire nem okoznak panaszokat, addig a nagyobb méretűek olyan tüneteket produkálhatnak, mint a véres, nyákos széklet, vagy hasmenés illetve hasfájás. Extrém esetben nem csak székrekedést, hanem bélelzáródást is okozhatnak. A végbélpolip kialakulásának kockázatát jelentősen növeli a helytelen táplálkozás (rostokban szegény étrend), dohányzás, túlzott mértékű alkoholfogyasztás, illetve genetikai hajlam. Bizonyos típusú polipok, kialakulásuk után néhány évvel behatolnak a bélfalba, majd rosszindulatú daganattá (karcinóma) alakulnak. Adott polip típusát szövettani vizsgálattal lehet megállapítani. A végbélpolip eltávolítása többnyire a béltükrözéssel egyidejűleg, annak felfedezésekor megtörténik.

A végbélpolip eltávolítás során a sebész a végbélnyílás feltágítását és a polip aláöltését követően eltávolítja magát a polipot.

Milyen tünetek esetén érdemes felkeresni a proktológiai szakrendelést?

Proktológia szakrendelés
  • Szemölcsszerű elváltozások a végbélnyílás körül
  • Véres-nyákos váladékozás
  • Viszketés
  • Végbélfájdalom
  • Hirtelen fogyás
  • Idegentest érzet a végbél környékén
  • Véres széklet
  • Végbélsipoly esetén láz, heves fájdalom, váladékozás figyelhető meg, mely sürgős beavatkozást igényel

Ezek mellett, minden olyan esetben, mikor szokatlan tüneteket tapasztal, melyekre nem talál kézenfekvő magyarázatot, érdemes felkeresnie szakrendelésünket, hogy mielőbb megkezdődhessen a diagnózist követő terápia.

Milyen hajlamosító tényezői vannak a proktológiai megbetegedéseknek?

Bár sok esetben nem vezethető vissza egyértelmű okokra a különböző végbélt érintő betegségek kialakulása, egészséges életmóddal és táplálkozással sokat tehetünk ezek elkerüléséért. Vannak azonban hajlamosító tényezők, melyek megléte esetén nagyobb valószínűséggel alakulnak ki problémák.

  • Ülő életmód
  • Rostszegény táplálkozás
  • Idős életkor
  • Terhesség
  • Gyakori székrekedés vagy ismétlődő hasmenés
  • Stressz

Jelentkezzen be a +36 1 465 3131 telefonszámon

Ülő életmód - Rostszegény táplálkozás

Milyen vizsgálatokat végzünk a proktológiai szakrendelésen?

A proktológia magán rendelésen tapasztalt proktológus orvosa kikérdezi Önt azokról a tünetekről, melyeket tapasztal, ezek időtartamáról, jellegéről, erősségéről. Legtöbb esetben családja kórtörténetére, étkezési és életviteli szokásaira is kíváncsi lesz orvosa. A kivizsgálás minden esetben külső, fizikális vizsgálattal kezdődik. Ezt követően kerül sor, ha szükséges, műszeres vizsgálatokra: anoszkópiára, vagy végbéltükrözésre (azaz rektoszkópiára).

Az anoszkópia a végbélnyílás, valamint a végbél alsó, 3-4 cm szakaszának áttekintésére szolgáló eszközös vizsgálat. A vizsgálatot végző szakorvos az anoszkóp felvezetésével szemrevételezi a végbelet borító hám illetve nyálkahártyát. A vizsgálat segítségével jól láthatók a végbélnyílás betegségei: a belső aranyerek, a végbél berepedése, valamint a végbél nyálkahártyájának gyulladása, illetve utolsó szakaszának daganatai is. A vizsgálat előnye, hogy a vékony csövön keresztül speciális eszközökkel egyidejűleg ellátható a panaszt okozó belső aranyér, de egy apró fogóval szövetminta vételére is van lehetőség. A vizsgálat általában nem jár fájdalommal, ha azonban aranyeres gyulladás, vagy végbélrepedés vizsgálatára történik, előfordulhat égő, szúró fájdalom az eszköz bevezetése során.  A vizsgálatot a panaszok ismeretében gyakran rektoszkópiával együtt végzik a pontos diagnózis felállítása érdekében.

A rektoszkópia során a proktológus szakorvos egy speciális műszert felvezetve átnézi a vastagbél utolsó 10-20 cm-es szakaszát. A vizsgálat diagnosztikai céllal történik, segítségével  idejében felismerhetők a végbél jó (polipok)  és rossz indulatú elváltozásai, valamint a gyulladások, fekélyek és szűkületek. A végbéltükrözés során mintavételre (biopszia) és a polipok eltávolítására is van lehetőség. A vizsgálat mindőssze 1-2 percet vesz igénybe, kényelmetlen lehet, de nem jár fájdalommal.

Amennyiben a fent említett vizsgálatok nem elegendőek, úgy vastagbéltükrözés, röntgen és biopszia valamelyike válhat szükségessé, melyek  külön konzultáció keretében, azonban szintén proktológia magánrendelésen zajlanak.

Milyen kezelési lehetőségek vannak a diagnosztizált problémákra?

A választott terápiát mindig a pontos diagnózis határozza meg, melyhez esetenként kiegészítő vizsgálatok válhatnak szükségessé. A legtöbb esetben  felfedezett elváltozások enyhék, ezeket gyógyszerekkel, kúppal, kenőccsel kezelni lehet.

Vastagbélrák gyanú esetén Septin 9 szűrés, illetve kolonoszkópia ajánlott. Előrehaladott állapotoknál az ambuláns beavatkozásokon túl esetlegesen műtét (pl. végbélpolip műtét) válhat szükségessé, melyet szakorvosa határoz meg.

Hogyan kell felkészülnöm a proktológiai kivizsgálásra?

A szakrendelésre nem kell felkészülve érkeznie. Gyakori tévedés, hogy otthon koplalnak, béltisztítást végeznek, hashajtót szednek a vizsgálatra érkezők. Ez azonban hibás megközelítés, hiszen a vizsgálat stresszel járhat az Ön számára, ami alacsony vércukorszint (koplalás) mellett különösen megterhelő a szervezetének.

A vizsgálatokhoz nem szükséges a teljes bélrendszer kitisztítása, csupán a végbél – a bél utolsó 15 centiméteres szakasza – átmeneti kiürítése. Ezt szakorvosa a konzultáció keretében elvégzi Önnek, amennyiben szükséges.

Érkezzen tehát úgy, hogy reggelizett és elegendő folyadékot is fogyasztott, hogy megkönnyítse a vizsgálat menetét, és saját fizikai állapotát.

Proktológus szakorvosaink ügyfeleinket a pontos diagnózis felállítása céljából laboratóriumi vizsgálatokra küldhetik és javasolhatják a Medicover Fejlett Diagnosztikai Központjában elérhető és a diagnózis felállításához szükséges képalkotó diagnosztikai eljárásokat: röntgen, ultrahang, CT és MR vizsgálatokat.

Járóbeteg ellátás keretében proktológia budapesti klinikáinkon is elérhető. A proktológiai vizsgálat árával kapcsolatban érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Proktológus szakorvosaink

Jelentkezzen be a

+36 1 465 3131

telefonszámon

Vagy ajánlja oldalunkat ismerőseinek!

Kérjük töltse ki űrlapunkat!
 

*kötelező mező

Vállalati egészségbiztosítási csomag ajánlatkérés
 

*kötelező mező

Kérjük töltse ki űrlapunkat!
 

*kötelező mező